8 elavult SEO keresőoptimalizálás technika, amelyek már nem működnek

A MOZ alapítója Rand Fishkin állította össze ezt a 8 pontból álló listát, mely véleménye szerint már idejét múlt technika a Keresőoptimalizálásban.

Az alábbiakban felsoroljuk a hibákat, melyeket mindenképpen figyelembe kell venni.

1. A kattintásoknál fontosabbak a kulcsszavak: az embereket nem az általunk összegyűjtött és vélhetően jónak gondolt kulcsszavak érdeklik, hanem a megfelelő tartalmak, melyek tényleg izgalmasak számukra. Tehát a kattintásokra kell figyelnünk elsősorban és nem a kulcsszavakra.

2. A belső linkekben elhelyezett horgonyszövegek:

Ez a megoldás a korábbiakban valóban működött, de manapság már a úgy tűnik a Google büntet miatta, ha úgy ítéli meg, hogy manipulációról lehet esetleg szó. Ha a horgonyszöveg apró betűvel íródott kizárólag keresés céljából és nem a felhasználónak szánod, jól látható helyen, mint például a navigációs menüben, vagy a lábjegyzetben, az hiba.

3. Oldalak a kulcsszóvariánsokra

- a mai napig bevett keresőoptimalizálás technika, mely hatékony is volt sokáig. Mivel manapság már a Google többnyire a kereső szándékára a téma illeszkedésére teszi a hangsúlyt és nem kulcsszó variánsokra, egyre inkább elavultnak tűnik ez a módszer. A dolog lényege abban rejlett, hogy egy adott kulcsszóra, ha van variációd, akkor létrehozol egy aloldalt, mely alig különbözik más oldalaidon használt kulcsszavaidtól. Sokkal célravezetőbb, ha vannak keresőoptimalizálás kulcsszó variánsaid, melyekre egyébként is történik keresés, akkor nem külön aloldalt kell rá optimalizálni, hanem inkább tartalmas, jól elkészített oldallal kell elérni ezt.

4. Linkkatalógusok, fizetett linkek- ezeket a technikákat manapság már a Google mind bünteti, ezért jobb távol maradni ezektől a technikáktól. azokat a megoldásokat sem tekinti jó szemmel, ahol a linkek egy olyan cikkben szerepelnek, ami felett nincs szerkesztői ellenőrzés. Ebbe a csoportba tartoznak még a magán linkhálózatok, a kommentekben elhelyezett linkek, blog hálózatok, vagy a linkcserék.

5. Elkülönített domainek, mikrositek-ok, melyek ugyan annak a közönségnek szólnak azonos témáról. Ezek azok a megoldások amely működhetnek tulajdonképpen. Ilyenkor már a keresőoptimalizálás kulcsszavak a domianben is szerepelnek. Minél több ilyen oldalad van, annál kevesebb energiád marad ezek figyelemmel tartására. Ezért célszerűbb egy domainhez tartozó tartalmakba fektetni az energiát.

6. Részbeni és pontos kulcsszó egyezésű domain nevek

A domain nevekkel az a gond, hogy nem úgy hatnak az emberekre, mint egy igazi márkanév. Ezek a domain nevek nem igazán vonzzák az oldalakra látogatókat, mivel nem igazán hitelesek. Fishkin véleménye alapján, tulajdonképpen a horgonyszöveg az, ami miatt a linkre kattintanak, nem pedig a domain szövege, ennek következtében szerinte több hátrány adódik, mint előny.

7. Az adwords használata SEO-hoz

Amikor kulcsszavakat keresnek sokan abból indulnak ki, hogy milyen szintű versenyt produkál ezzel kapcsolatban az Adwords. Ez alapján próbálják meghatározni, hogy az organikus találatoknál milyen helyezés érhető el. a kettő közt azonban nem feltétlenül van összefüggés hívta fel a figyelmet Fishkin. Sok tényezőn múlik a helyezés, példának okáért, hogy a konkurenciának milyen keresőoptimalizált oldalai és linkjei vannak, milyen hatást gyakorol a felhasználóra, milyen a közösségi megítélése, stb.

8. Linkvadászat stratégia nélkül

Mivel a tartalom és a tartalommarketing népszerű, elég sokan fektetnek is bele, éppen ezért sokan használják. A webtulajdonosok számos esetben azt gondolják, hogy lényegében mindegy milyen a tartalom, hogy mennyire illeszkedik a weboldal karakterébe, csak az a lényeg, hogy a linkek mutassanak rá. Fiskin ezzel szemben úgy véli, hogy a linkvadászat helyett, minőségi, értékes tartalmak készítésével hivatkozzanak ránk külső linkek. Csak ezek hatására alakul ki az emberekben a pozitív visszajelzés cégünkkel kapcsolatosan.

természetgyógyász Budapest, call center, fogorvos, szőnyegtisztítás, szőnyegtisztító, lézervágás, jogosítvány

call center budapest szőnyegtisztítás blog természetgyógyász budapest 3. kerület fogorvos székesfehérvár alkatreszokosan szőnyegtisztítás gyakoriságának csökkentése lézervágás jogosítvány szőnyegtisztító árlista Budapest Szőnyegtisztító Kft. Budapest természetgyógyász Budapest, call center, fogorvos, szőnyegtisztítás, szőnyegtisztító, lézervágás, jogosítvány